EÖTVÖS KÁROLY MAGYAR - IZRAELI BARÁTI KÖR
vissza>>
 
  TISZAESZLÁR KONFERENCIA 2003  
 

Karsai László: Bary József vizsgálóbíró emlékiratainak sorsa

1  
     
 

 

 
 

Bary Józsefben, a tiszaeszlári vérvádas per vizsgálóbírájában még volt némi óvatosság, hogy azt ne mondjuk: tisztesség. Emlékiratait 29 évvel a "nagy per" után, 1912-ben fejezte be, 1915-ben halt meg. Nem tudjuk, miért nem próbálta meg o maga emlékiratait kiadni. Fia, dr. Bary Zoltán a "nagy per" után fél évszázaddal, csak 1933-ban, Hitler hatalomra jutásának évében látta elérkezettnek az idot, hogy apja hagyatékából elovegye a vaskos kéziratot és megjelentesse. Bary Zoltán a Horthy-rendszerben nem csinált látványos karriert, a világháború elején foügyész-helyettes volt,2 az Igazságügy-minisztérium IV., büntetojogi osztályán dolgozott. Az IM IV. osztálya alá tartoztak a zugírászat megtorlásával, az uzsoraügyek nyilvántartásával kapcsolatos ügyek is. Bary Zoltán 1940-ben az IM képviseloje volt az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottságban, magyarán a filmcenzorok egyike. Késobb a fovárosi ügyészségre került, majd a m. kir. Kúria bírája lett.3 Mint az 1933. júniusi dátumot viselo "A Bary-család" szignóval megjelent eloszóban olvasható: "...a hátrahagyott emlékiratok kiadására az akkori háborús, majd az azt követo forradalmi idoket nem látták alkalmasnak" Bary jogutódai. Sokat mondó, hogy a "Bary-család" tagjai jól látták, miért lett volna veszélyes e könyv kiadása 1920 tájékán Magyarországon: "...a proletárdiktatúra lezajlása utáni évek"-ben "lelkiismeretlen és felelotlen izgatók könnyen felhasználhatták volna az emlékiratokat az amúgy is kiélezett zsidóellenes hangulat fokozására. Bár s ez ido szerint Magyarországon az antiszemitizmus csak jelentéktelen és szórványos megnyilatkozásokban mutatkozik, úgyhogy jóformán teljesen megszuntnek tekintheto, és így a tiszaeszlári per hiteles történetének nyilvánosságra jutása a felekezeti béke veszélyeztetésével nem járhat" - írták a Bary család tagjai.

Elso pillantásra feltuno az eloszó álságossága. Ha az úgymond "judeobolsevisták" vezette Tanácsköztársaság bukása utáni antiszemita közhangulatban "lelkiismeretlen és felelotlen izgatók könnyen" felhasználhatták volna a vérvádas, durván antiszemita emlékiratokat, akkor ugyanezen illetok ezt 1933-ban is megtehették. A Bary család tagjai is pontosan tudták, hogy Magyarországon 1933-ban igen eroteljes volt az antiszemitizmus. Bosnyák Zoltán,4 Endre László,5 Kovács Alajos6 és más antiszemita közírók, politikusok, statisztikusok buzgón publikáltak, olvasók száz- és százezreihez jutottak el lélek- és tudatmérgezo hazugságaik, a zsidókra szórt rágalmaik. Hitler hatalomra jutásának Európa-szerte örvendtek az antiszemiták. A Der Stürmer és más náci antiszemita szennylapok Magyarországra is eljutottak, Goebbels, Streicher és társaik példát mutattak és munkásságuk hatott is. A különféle antiszemita, szélsojobboldali mozgalmak, pártok több százezres olvasó- és szavazótábort jelentettek. Jól tudta ezt Püski Sándor, a népi írók egy részének, köztük a világháború végén már a nyilasok közé állt Erdélyi József költo kiadója is. 1941-ben, amikor már végképp nem lehetett arról beszélni, hogy Magyarországon ne léteztek volna fölös számban "lelkiismeretlen és felelotlen izgatók", Püski összefogott Bary Zoltánnal, és újra kiadta Bary vizsgálóbíró emlékiratait. Mint arról Püski emlékirataiban beszámolt, Bary Zoltán "...jóindulattal kezelte minden kiadványomat, s ez hatott a felügyelete alatt álló cenzúrahivatalra: minden kiadványomat különösebb vizsgálat és törlés nélkül engedélyezték."7

1941-ben, tehát abban az évben adta ki Püski a Bary-emlékiratokat, amikor Magyarországon a zömmel antiszemitákból álló Képviseloházban csak néhány szociáldemokrata és polgári liberális képviselo mert tiltakozni a III., immáron nyíltan fajvédelmi zsidótörvény elfogadása ellen. Abban az évben látta jónak Püski másodszor is kiadni Bary József vizsgálóbíró emlékiratait, amelynek nyarán Kárpátaljáról és az ország más tájairól ezrével szedték össze az állampolgárságukat igazolni nem tudó zsidókat, és deportálták oket Korösmezon keresztül Kamenyec-Podolszkijba, ahol a nácik és csatlósaik augusztus 27-28-án a kb. 23 000 embert, köztük 16-18 000 Magyarországról deportált zsidót öltek meg. 1941-ben adta ki Püski a vérvádas, antiszemita emlékiratokat, amikor a keleti front mögöttes területein az SS Különleges Akciócsoportjai, az Einsatzgruppék tagjai és a velük kollaboráló német tartalékos rendori egységek, valamint litván, ukrán és más nemzetiségu tömeggyilkosok naponta ezrével, tízezrével mészárolták a zsidókat. Püski 1941 oszén, tehát a III., fajvédelmi zsidótörvény elfogadása után hosszú hónapokkal adta ki az akkor már igencsak felfokozott antiszemita közhangulatban Bary József emlékiratait.

Püski 1942-ben újra kiadta Bary emlékiratait, ötezer példányban, majd 1944-ben két újabb kiadással túljutott a 11 000 eladott példányon is. 1944-ben adta ki kétszer is e muvet Püski, amikor a magyar zsidók április 5-tol már sárga csillagot viseltek, amikor májusban már százezrével szorongtak a gettókban, gyujtotáborokban, amikor hátrahagyni kényszerített és hivatalos cinizmussal "elhagyottnak" minosített ingóságaikért és ingatlanaikért már megindult a tébolyult tülekedés, protekciózás, elindultak a hullarablók, a fosztogatók. 1944. május 15-én indult meg a magyar zsidók tömeges deportálása az országból. Püski tehát ekkor látta elérkezettnek az idot arra, hogy a Bary-féle emlékiratokat harmadszor is megjelentesse. Amikor 1988-1989-ben a hazai sajtóban néhányan bírálni kezdték, Püski hazudozni kezdett, azt állította egyik nyilatkozatában, hogy az 1944-es kiadás "beindításakor" még nem tudhatta, hogy Magyarországot a nácik meg fogják szállni.8 Magyarországot 1944-ben március 19-én szállták meg a német csapatok. A Püski-féle III. Bary-emlékirat kiadás viszont júniusban jelent meg. Püskinek boségesen lett volna ideje áprilisban-májusban leállítani a kiadási elokészületeket, ha akarta volna. Ebben az esetben 1989-ben nem kellett volna azt állítani, hogy "sajnálja", hogy az egyébként szerinte nem vérvádas könyvet kiadta. Püski persze jó okkal nem említette, és azóta is megpróbálja elhallgatni, hogy 1944-ben nem egyszer, hanem kétszer adta ki a Bary-emlékiratokat.

Bary József 1882. május 14-étol kezdve nyomozott az április 1-jén, éppen húsvétkor eltunt Solymosi Eszter ügyében. Emlékirataiban hosszasan, többször is azt bizonygatja, hogy o nem antiszemita, nem akart vérvádas pört kreálni, ot csak az igazság kiderítésének vágya vezérelte. Ráadásul azt is állítja, hogy a vizsgálat kezdetén még azt sem tudta, "mi a vérvád".9 Kevesebb néha több, ez a hazugságokra is áll: Bary annyira tudta, hogy mi a vérvád, amit egyébként minden antijudaista-antiszemita parasztember is tudott, hogy azonnal arra gondolt, hogy Tiszaeszláron rituális zsidó gyilkosság történt. Legelso dolga volt hivatalos másolatot kérni a peéri református egyház anyakönyvének 1791. február 21-i oldalairól, ahol egy 13 éves keresztény kisfiú, Takács András vérének vételével megvádolt zsidók bunügyérol volt szó. Ennek a primitív, nyíltan vérvádas ügynek a leírását Bary annyira fontosnak tartotta, hogy csatolta, mintegy bizonyíték-kiegészíto anyagként a vádirathoz.10 Bary emlékirataiban gondosan elhallgatta, hogy miféle történelmi példára hivatkozva próbálta bebizonyítani a tiszaeszlári vádlottak bunösségét.

De Püski, nyilvánvalóan Bary Zoltán jóváhagyásával nemcsak újra kiadta a hírhedt emlékiratokat, hanem meg is hamisította azokat. Egyik késobbi nyilatkozatában ugyan azt állította, hogy a "néhány mondatnyi szövegváltozás" nem az o muve volt, hanem a sajtó alá rendezo Bary Zoltáné.11 Püski elhallgatja, hogy nem néhány mondatról, hanem az eredeti emlékiratokat még durvábban antiszemitára hangszerelo kulcsmondatok tucatjáról volt szó. Az eredeti, 1933-as kiadásból kihúztak minden olyan mondatot, sort, amelyekben Bary, egyébként meglehetosen reménytelen küzdelmet folytatva saját antiszemita indulataival és eloítéleteivel, megpróbálta magát liberálisnak, nem antiszemitának beállítani.12 Püskiék kezdték azzal, hogy az eredeti eloszóból egyszeruen kihagyták a fentebb már idézett sorokat a "lelkiismeretlen és felelotlen izgatókról". Az I. kiadás olvasói még arról értesülhettek, hogy Istóczy Gyozo képviselo (egyébként a tiszaeszlári per után, 1883 októberében alapított Antiszemita Párt vezetoje, az I. Antiszemita Internacionálé ünnepelt szónoka) Bary szerint "...eloször vette észre, jelentoségében túlozva az akkor tulajdonképpen nem is létezo zsidókérdést, s akarta megoldani oly módon, amely nem csak a liberalizmusnak egész Európán uralkodó elveivel, de a XX. századnak, s a felvilágosultságnak egész szellemével ellenkezett". 1944-ben, Márai Sándor találó kifejezésével a zsidókérdéstol, pontosabban az ország "zsidótlanításától" valósággal "berúgott",13 a szabadrablás lehetoségétol megrészegült magyarok e sorok helyett, az "átdolgozott" kiadásban már csak annyit olvashattak, hogy Istóczy "...eloször vette észre az akkor még csírájában lévo zsidókérdést, s akarta megoldani olyan módon, amely a liberalizmusnak egész Európán uralkodó elveivel ellenkezett."

Bary József eredetileg azt írta Istóczyról, hogy "a hangos antiszemitizmusnak az egész világon elso és úttöro, kétes értéku és dicsoségu apostoli szerepére vállalkozott". A Püski-féle 1944-es szövegvariáns szerint: "Istóczy a hangos antiszemitizmusnak az egész világon elso és úttöro apostoli szerepére vállalkozott."14 Az antiszemita "apostol" követoi, élükön Hitlerrel 1941-ben már rájöttek a zsidókérdés "végso megoldásának" (Endlösung der Judenfrage) leghatékonyabb módszerére. 1944-ben csak a szándékosan vakok nem látták, hová vezetett az az út, melyet Istóczy Gyozo, Bary József és Zoltán, Püski Sándor és sok-sok társuk Magyarországon is buzgón kövezett. Bary József eredetileg "tragikomikus szélmalomharcként" jellemezte Istóczy küzdelmeit az antiszemita tömegmozgalom megteremtéséért. A hálás és antiszemita utókor olvasója Püskinél 1944-ben már csak annyit olvashatott, hogy Istóczy "szélmalomharcot" folytatott.15 1933-ban az olvasók még arról értesülhettek, hogy Bary József szerint Tisza István miniszterelnök az antiszemita füzetek és cikkek szerzoi ellen "nagyon helyesen" sajtópert indíttatott. A késobbi, Püski-féle kiadásokból e két szó kimaradt.16

Bary eredetileg azt írta, hogy Solymosi Eszter eltunéséért "senkinek sem jutott eszébe, Istóczyn" és Ónody Géza, szintén antiszemita képviselotársán kívül az egész zsidó felekezetet felelossé tenni. 1944-ben Istóczy és Ónody neve kimaradt, így semmi sem emlékeztetett a jelentos tömegtámogatással rendelkezo parlamenti képviselokre, antiszemita vezérekre.17 Olyan antiszemitákra, akik már 1882-1883-ban nyíltan hirdették a vérvádat, és megpróbálták még a nyíregyházi bíróságot is megfélemlíteni.

Minden félreértés elkerülése érdekében szeretném világosan leszögezni, hogy Bary József vizsgálóbíró emlékiratai már eredeti, 1933-ban publikált formájukban is szélsoségesen antiszemita, vérvádas és vérlázítóan hazug könyvet alkottak. Püski Sándor magát a népi írók, a szerinte a haladás és a demokrácia elkötelezett bajnokai fo kiadójának szerepébe helyezve a rendszerváltás hajnalán ellentámadásba ment át. Fo témánk szempontjából érdektelen, hogy Németh László kiadója 1939-ig a Franklin volt, csak az antiszemita Kisebbségben megjelentetése után került Püskivel kapcsolatba. A Püski által oly vehemensen rágalmazott Cserépfalvi Kiadó Illyés Gyula, Kovács Imre, Ferdinándy Mihály, Pálóczi Horváth György és más népi írók muveit is kiadta.18 Akkoriban megjelent cikkeiben és az elmúlt másfél évtizedben megjelent nyilatkozataiban makacsul ismételgette, hogy Bary József emlékiratait tartalmazó kötet nem vérvádas könyv, a tiszaeszlári vádlottakat pedig nem buncselekmény, hanem bizonyítékok hiányában mentették föl. Püski Bary eredeti, fo érvét többször is idézte: eszerint a tiszaeszlári zsidó gyilkosok "vallási fanatizmusból" követték el tettüket, de hát vallási fanatizmusból gyilkolhat katolikus, protestáns is. Ez utóbbi állítás igazságtartalmát nem is lehet vitatni. De Püski elfelejtkezni látszik arról, hogy a vérvádas ügyekben azzal vádolták a zsidókat, hogy vallási törvényeiknek engedelmeskednek akkor, amikor ártatlan, szuz keresztény gyermekek vérét veszik. A katolikus vagy protestáns gyilkos, ha vallási fanatizmusból öl, akkor általában protestánst, evangélikust, illetve katolikust gyilkol. Nem állítják róla, hogy azért ölte meg a más hiten lévot, hogy vérét az utolsó vacsorán felszolgált ostyába süsse.

Püski 2001-es emlékirataiban tovább "finomította" védekezését: csak az 1942-es kiadást említi, elhallgatja, hogy 1941-ben, majd 1944-ben kétszer is kiadta e könyvet, majd megismétli állítását, hogy a tiszaeszlári per nem várvádas per volt, a gyilkosok ugyan "vallásos fanatizmusból öltek, de nem azért, mert vallásuk ezt így parancsolja, hanem azért, mert muveletlenek, babonásak, fanatikusok és így csökkent beszámíthatóságúak voltak."19 Bary József vizsgálóbíró meg sem próbálta bizonyítani, hogy Scharf Salamon és társai muveletlenek, babonásak, fanatikusok, csökkent beszámíthatóságúak voltak. A vádlottak közé is csak egyetlenegy olyan zsidót tudott állítani, aki három éve vándorolt be az országba.

Püski szerint Bary József tárgyilagos, szakszeru, és foleg nem vérvádas emlékiratokat írt. Azt azért o sem állítja, hogy Bary mondjuk filoszemita lett volna. Az emlékiratokban az Oroszországból úgymond "beözönlo" zsidókat Bary nem is zsidóknak, hanem "mózeshitu kazároknak" nevezi, akiket jogosan üldöztek el a kozákok, hiszen mind pálinkafozok, kocsmárosok voltak, és a Kaszpi-tenger vidékén lustaságból nem akartak földet muvelni. "Kulturálatlan, erkölcsileg a vadállatok nívóján álló, mosdatlan söpredék" - foglalja össze Bary József véleményét a tiszaeszlári zsidókról.20

Nincs módom Bary emlékiratait elemezni, ezért csak mint a vizsgálóbíró-emlékiratíró módszerére, elfogultságára jellemzo tényt említem, hogy ha a vérvádat bizonyító tanúk változtatták meg a vizsgálati szakaszban tett vallomásukat, akkor Bary két magyarázattal él: megvesztegették vagy megfenyegették oket a zsidók. Ha a vérvádat cáfoló tanúk változtatták meg vallomásukat, vagy újabb "bizonyító" tanúk jelentkeznek, akkor Bary szerint fölébredt bennük az igazság iránti olthatatlan vágy, fölismerték a zsidók mesterkedését.21 A Tiszából nyolcvan nap után22 kifogott holttestben csak saját anyja nem ismerte föl Solymosi Esztert, de a hat jelenlévo tanúból öt igen. Bary az egyik tanút, a 19 éves Szakolcsay Julcsát egyszeruen gyereknek, majd félkegyelmunek nevezte.23

Raj Tamás forabbi eloadása után fölösleges lenne az antiszemiták emlékezetébe idéznem, hogy a mózesi törvények a legszigorúbban tilalmazzák mindenfajta, tehát állati vér fogyasztását is. Ha tehát a tiszaeszlári sakter, Scharf Salamon elvakult, ortodox, fanatikus zsidó lett volna (amúgy egyébként vallásos volt, de nem bigott ortodox vagy valami sötét zsidó szekta tagja), akkor éppen a vallása parancsolatait követve eszébe sem juthatott volna Solymosi Esztert meggyilkolni.24 Püski egy olyan emlékiratot adott ki 1941 és 1944 között négyszer is, amely egy kudarcot vallott ember keseru, önmentegeto, önigazoló vallomása. Püskinek igaza van, valóban bizonyítékok hiányában mentették föl a vádlottakat. Nem volt ugyanis egyetlen egy tárgyi bizonyíték sem, amelynek alapján Solymosi Eszter állítólagos meggyilkolását a tiszaeszlári zsidók nyakába lehetett volna varrni. Nemhogy véres kés, egyetlen hajszál, egyetlen ruhadarab, semmi sem bizonyította, hogy Schwarcz Salamon és társai ölték volna meg a szerencsétlen kislányt. Bary emlékirataiban oldalak százain keresztül írja le 1882-es nyomozása történetét. Mivel megszállottként hitt abban, hogy a tiszaeszlári zsidók (vallási fanatizmusból) ölték meg Solymosi Esztert, nem is próbálta meg kideríteni, tulajdonképpen hogyan is halt meg a kislány. A Tiszából hetekkel késobb kifogott holttestérol pedig mindenáron igyekezett bebizonyítani, hogy bár Solymosi Eszter ruháit viseli, de nem o az. Nem lehetett az, Bary szerint, hiszen azonnal látni lehetett, hogy nincs vágás a nyakán, csak úgy, egyszeruen a vízbe fúlt. Bary végül is kénytelen volt egyetlenegy tanújára, az apját Scharf Józsefet (a perben o volt az V. rendu vádlott) és foleg mostohaanyját gyulölo Scharf Móricra alapozni a vádat. Vizsgálatai elején, mint azt szinte naiv oszinteséggel megírja, elso tanúja Scharf József kisebbik, 1882 tavaszán még csak négyéves és kilenc hónapos fia volt. Aki állítólag nála idosebb parasztlányoknak azt mondta, hogy látta, amint apja és más, idegen zsidók Solymosi Esztert becsalták a zsinagógába, majd "vérét vették".

Bary késobb belátta, hogy e poétikusan fiatal tanú vallomása talán nem lesz elég meggyozo, így orizetbe vette és szüleitol 14 hónapon keresztül gondosan elkülönítve oriztette a 15 éves Scharf Móricot. Igyekezett számára kényelmes körülményeket biztosítani, "nehogy zsenge koránál fogva ártalmára legyen a testi kimerülés". De a fiú egészségi állapota kezdetben nem érdekelte olyan nagyon. Mint emlékirataiból kiderül, csendbiztosai, Recsky András és Péczely Kálmán az elso napon, vagyis a fiú "letartóztatása" napján elkezdték Móricot kihallgatni, és egészen másnap hajnali ötig vallatták.25 Bary, miután jól tudta, hogy Eötvös Károly, Mikszáth Kálmán és a korabeli hírlapok is megírták az igazságot, csendbiztosairól emlékirataiban maga is elárulja, hogy többször megbüntették oket a kezükbe került gyanúsítottak bántalmazása miatt.26 Ma már sokat, olykor úgy érzem, túlságosan is sokat tudunk a koholt, koncepciós, kirakatperek technikájáról. Arról, milyen fizikai és lelki terrorral lehet egy embert arra rávenni, hogy akár a legképtelenebb vádakat is magára vállalja. Scharf Móriccal, a labilis idegrendszeru kamaszfiúval a rutinos csendbiztosoknak és fonöküknek, a vérvádat koholó Bary Józsefnek könnyu dolga volt. A fiú a bíróság elott vallott, mint a parancsolat. Olyan simán, olyan folyékonyan, mintha szó szerint megtanulta volna, mit is kell mondania. Ráadásul oszintének látszó átéléssel adta elo vallomását. Apját és a zsidókat vádolta, olyan oszinte gyulölettel,27 hogy a bíróság, a tárgyi bizonyítékokkal vagy más tanúvallomásokkal alá nem támasztott vallomását nem vette figyelembe. Ezzel Bary vádja kártyavárként omlott össze. A bíróság nem hitt abban, ellentétben Baryval, hogy a tiszaeszlári zsidók képesek lettek volna állítólagos vallási fanatizmusból egy cselédlányt meggyilkolni.

Bary József emlékiratai 1933-tól az antiszemita propaganda nagyra becsült részét képezik. Kiadásuk jól illeszkedett Püski Sándor 1945 elotti könyvkiadói ars poeticájába. Püski adta ki a hírhedett Erdélyi József Emlék címu verseskötetét, 512 oldalas opusszal tisztelegve, ugyancsak 1944-ben immáron a II. kiadással a Matolcsy28-Baky29-féle Nyilaskeresztes Front párttagja elott. Az Emlékben természetesen, immáron sokadszor megjelent Erdélyi vérvádas verse, a Solymosi Eszter vére is, sok más, antiszemita indulatoktól izzó költemény mellett.30 Püski 1989-ben az ártatlan, szakszeru, komoly és semleges könyvkiadó álorcáját magára öltve tette föl a költoi kérdést: "Vajon létezik-e olyan könyvkiadó, aki az általa kiadott minden könyv minden mondatával egyetért?"31 Ilyen kiadó nyilván nincs, de talán nem ártott volna elmagyarázni akár 1989-ben, akár az azóta eltelt években, hogy Püski Sándor például Kocsis Géza A kétarcú szabadkomuvesség címu muvének mely mondataival értett egyet, és mely mondatokban foglalt állításokkal nem. E szélsoségesen antiszemita, liberalizmus- és demokráciaellenes könyvecske hátsó borítójáról mintha a Gede testvérek 2003-as könyvajánlata köszönne a jámbor olvasóra: Püski itt arra biztatja olvasóit, hogy rendeljék meg a Merész írások címu, 11 darabból álló sorozatot, köztük az ígéretes címu 4. Hitler állama. A Harmadik Birodalom eredeti államterve; 6. Szabadkomuves világcsalás. Leleplezések; 7. Zsidó áfium. Méreg és ellenméreg; 8. Zsidó amoralitás. Héber erkölcsök stb. Ezek és az ehhez hasonló muvek, köztük Bary József emlékiratai valóságos szellemi muníciót, érveket és legitimációt jelentettek 1944-ben mindazoknak, akik nemcsak közömbösen nézték, hanem egyenesen örültek, amikor honfitársaik százezreit gettókba, majd gyujtotáborokba zárták, végül deportálták.

Amikor a vérvádas Bary kiadója azzal állt elo, hogy "bármikor és bárhol Spanyolországtól Ukrajnáig és fél Európában dúltak a zsidóellenes pogromok, Magyarország mindig üdíto kivétel volt, még a második világháborúban is utolsó menedékhely",32 csak azt árulta el, hogy nem ismeri kello mélységében a XIX-XX. századi európai történelmet. Magyarországon is voltak pogromok, például 1883-ban, amikor a Bary-, Istóczy-, Ónody-féle antiszemiták és a velük szövetkezett antijudaista klérus propagandájától megvadult csocselék országszerte tüntetett a tiszaeszlári vádlottak felmentése ellen. De az sem igaz, hogy Magyarország még a második világháború idején is a zsidók "utolsó menedéke" lett volna. Pétain marsall kollaboráns kormánya Horthy Miklósnál jóval hatékonyabban védte meg a "saját", tehát francia állampolgárságú zsidókat, a francia zsidók 75 százaléka túlélte a világháborút. De még Ion Antonescu román diktátor 1942 októberében meg tudta akadályozni, hogy az óromán területekrol vagy éppenséggel Dél-Erdélybol deportálják a németek a zsidókat. Igaz, addig Besszarábiában, Bukovinában és a románok által megszállt dél-ukrajnai területeken több mint 250 000 zsidót már meggyilkoltak. III. Borisz bolgár cár mintegy 11 000 makedóniai és trákiai zsidó deportálása után, 1943 tavaszán a bulgáriai zsidók deportálását nem engedélyezte, a németek akkor és ott ebbe is kénytelenek voltak beletörodni. Nyugat-Európában csak a holland kollaboránsok szolgálták ki olyan engedelmesen a nácikat, mint Horthy "vitézei", meg is halt 140 000 holland zsidó közül 100 000 a háború végéig.

Püski szerint kár emlegetni a zsidótörvényeket. Mégpedig azért, mert ezeket szerinte "...a kormányzó hatalom a vele összefonódó ipari és kereskedelmi hatalommal és a zsidószervezetekkel egyetértésben" hozta azért, hogy a német megszállást elkerüljék.33 Nehéz eldönteni, hogy Püskit antiszemita indulatai vakítják el annyira, hogy képes legyen a legnyilvánvalóbb történelmi tényeket is meghazudtolni, vagy valóban ennyire nem ismeri a magyar történelmet. De következo megjegyzését már nehéz lenne pusztán történeti ismeretei hiányosságaival magyarázni. Püski szerint ugyanis: "...a háborúba is azért kellett belépnünk, és 42-43-ban azért nem léphettünk ki idoben, nehogy a német megszállást és ezzel együtt a zsidóság végzetét provokáljuk..."34 Figyelemre méltó a megfogalmazás oszintesége: a magyar nép a (nem magyar) zsidók áldozata. 800 000 idegen (bár magyar állampolgársággal rendelkezo) zsidó védelméért támadtuk meg Jugoszláviát és a Szovjetuniót, zsidókért harcoltak és haltak meg a Donnál a magyar katonák. 1944-ben pedig, folytatja Püski, márciusban "megszunt" a magyar állam szuverenitása, "ezért kerülhetett sor a vidéki zsidóság elszállítására és elpusztítására, nem a magyar nemzet akaratából." Természetesen szó se essék Horthy Miklós felelosségérol, vagy az általa kinevezett Sztójay Döme miniszterelnök vezette kormány, a magyar hivatali-rendori-csendori apparátus több tízezer tagjáról. Ahogy azokról a száz- és százezrekrol sem, akik lelkesen tapsoltak, buzgón taposták egymást a zsidó javakért, miközben folyt az ország "zsidótlanítása". Vagyis az a politika, amelyet többek között Püski Sándor könyvkiadóként oly buzgón szolgált Bary József vizsgálóbíró emlékiratainak 1944-es kétszeri kiadásával is.

A Bary-emlékiratok kiadására még 1988-ban is sokan emlékeztek, arra, hogy Püskit 1945-ben hogyan, miért igazolták, kevesen. Pedig a történetet Varga Sándor, a magyar könyvkiadás 1945 utáni történetének fáradhatatlan kutatója már 1985-ben megírta.35 Tudjuk, bár erre Püski nyilván nem szívesen emlékszik, hogy 1945-ben Cserépfalvi Imrét, aki az Igazoló Bizottságban az MKP-t képviselte, Révai József, az MKP késobbi nagyhatalmú ideológusa utasította arra, hogy igazolják Püskit.36 Püski 1988 óta több nyilatkozatában is büszkén említi, hogy Féja Géza, Szabó Lorinc, Kodolányi János és Németh László muveinek kiadásáért ítélték feddésre. Ritkán említi, hogy azért sikerült, az o kifejezésével élve "megúsznia a népbíróságot", és "feddéssel" távozni, mert nemcsak a Kommunista Párt, hanem pártja, a Nemzeti Parasztpárt is melléje állt. Amikor az igazolóbizottsági eljárás 1945. május 25-én Püski ügyében elkezdodött, már egy hónapja a Bizottság elott volt egy beadvány, melynek aláírói kijelentették, hogy Püskit becsületes, magyar embernek, és olyan könyvkiadónak tartják, aki az általa kiadott könyvekkel a dolgozó magyar nép érdekeit szolgálta. A beadvány aláírói, ábécésorrendben: Darvas József, Erdei Ferenc, Illyés Gyula, Kovács Imre, Muharay Elemér és Veres Péter voltak.37 Arról pedig soha, sehol nem beszélt, vagy írt az elmúlt másfél évtizedben, hogy az általa kiadott írók, költok közül nem csak Erdélyi József állt nyíltan a nyilasok közé. Szabó Lorinc, Féja Géza, Sinka István, Sérto Kálmán, Németh László antiszemita muveit Püski éppen úgy az "igazi" népi irodalom vagy "népnemzeti" publicisztika részének tartotta és tartja, mint manapság Csurka István nem írói, hanem politikusi-publicisztikai munkásságát.

Igaz, Püski a baloldali népi írók munkáit is megjelentette, Varga Sándor Nagy István négy, Darvas József két muvét és egy munkásírók-antológiát sorol föl, de joggal hangsúlyozza, hogy a Magyar Élet Kiadó politikáját alapvetoen a mozgalom jobbszárnyán állók határozták meg. Feltuno, és erre Püski többször hivatkozik is, hogy az Igazoló Bizottság elott szóba sem kerültek Bary József vizsgálóbíró emlékiratainak kiadásai.38 Varga Sándor hipotézise szerint a Bizottságban Cserépfalvi, az MKP, Horváth Zoltán, az SZDP képviseloi, mindketten zsidó származásúak, még a látszatát is el akarták kerülni annak, hogy bárki arra gondolhasson, a két baloldali zsidó e hírhedt, antiszemita, vérvádas könyv kiadásainak vádponttá emelésével akar megszabadulni egykori, nem zsidó riválisuktól. Ráadásul a Püski-féle, ismételjük, négy kiadásban megjelent Bary-kötet nem szerepelt az antiszemita és fasiszta sajtótermékek, könyvek elso jegyzékein. Az index-jegyzék IV., utolsónak megjelent kiadásába került csak be, ráadásul nem is a Püski-féle kiadás(ok), hanem az 1933-as elso kiadás.39

Püski kiadóját 1950-ben államosították, 1954-ben rövid idore letartóztatták, beszervezték, még néhány látszatjelentést is írt Veres Péterrol, Kodolányiról, Sinkáról.40 1962-ben Bibó István kiszabadítására szott állítólagos összeesküvés vádjával rövid idore o is börtönbe került.41 1970-ben konzuli útlevéllel kivándorolt Amerikába, New Yorkban kis könyvkereskedést, kiadót alapított, a nyolcvanas években a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat New York-i vezérképviselojeként dolgozott. A nyolcvanas évek végén települt viszsza Magyarországra, büszkén emlegetve, hogy nagy szerepe volt az 1943-as szárszói találkozó megszervezésében. Feltunt a lakitelki sátorban is, belépett az MDF-be, ahol a Bíró Zoltán-Pozsgay Imre-féle, Antall József elleni csoporthoz csatlakozott. Emblematikus személye, az 1988-89 elején könyvkiadói múltja körül kibontakozott vita a népies-urbánus ellentétek újbóli felszínre kerülését eredményezte. Joggal állapította meg annak idején Berkes Tamás Püski elso, a vitát kirobbantó nyilatkozata nyomán: "darabokra tört az üldözött hírében álló, ebbol szellemi tokét kovácsoló emigráns könyvkiadó legendás glóriája." De az igazi botrány mégsem ez volt, hanem az, hogy a Hitel elso foszerkesztoje, az MDF egyik alapító atyja, elso ügyvezeto elnöke, Bíró Zoltán, hogy ismét Berkes Tamást idézzem: Püski "legbutább antiszemita eloítéletei"-t sem utasította el. Csoóri Sándorral, Csurka Istvánnal, Fekete Gyulával és más, akkoriban még az MDF-ben vezérkedo írókkal együtt.42 Püski Sándor múltjával való kritikus számvetést 1988 oszén az is akadályozhatta, hogy a Hitel címu folyóiratot a könyvkiadó anyagi támogatásával indították el, és az impresszumban a "szerkesztoség tiszteletbeli tagja" titulussal szerepeltették.43 Püski semmit sem ismert el, még Bary József emlékiratainak kiadását is büszkén vállalta és ma is vállalja. Nem csoda, hiszen soha nem tudta megcáfolni, hogy o antiszemita. Krisztinavárosi könyvesboltjában az antiszemita olvasók minden igényét kielégíto muvek sorakoznak a polcokon, immáron több mint egy évtizede.44 Ha akkor, 1988 végén, 1989 elején az MDF vezetoi nyíltan és határozottan kimondták volna, hogy Püski Sándor Bary József emlékiratainak és más antiszemita muveknek a kiadásával bunt követett el, talán másként alakultak volna az MDF és az SZDSZ vezetoinek kapcsolatai. 1990 tavaszán azután megindultak az Apák és fiúk,45 szeptemberben pedig felkelt a Nappali hold.46 Csoóri nyomdokain haladva Csurka István, az MDF egyik legtekintélyesebb alelnöke is rázendített az antiszemita hallalira. De ez már más történet.

1 2003. szeptember 11-én Nyíregyházán "A nagy per. Tiszaeszlár 1883" címu tudományos konferencián elhangzott eloadás szerkesztett változata.

2 Püski Sándor emlékirataiban Bary Zoltánt már 1940-ben "elolépteti" foügyésznek, akihez mint könyvkiadás ügyben foilletékes cenzorhoz eredménnyel folyamodott egy Szabó Dezso-tanulmánykötet kiadása ügyében. (Püski Sándor: Könyves sors - magyar sors., Budapest, Püski Kiadó, 2002. 29.)

3 Magyarország Tiszti Cím- és Névtára. Szerk. és kiadó: Központi Statisztikai Hivatal, 1940. 58/2., 438/4. Bary Zoltán 1942-ben már a Budapesti Ügyészségen beosztott foügyész-helyettes (Tiszti Cím- és Névtár, 1942. 588./1.), 1943-1944-ben a Magyar királyi Kúria egyik bírája (Tiszti Cím- és Névtár, 1943, 605/4., 1944. 621/4.)

3 Bosnyák Zoltán (Budapest, 1905. január 2.-Budapest, 1952. október 4.) polgári iskolai igazgató, antiszemita publicista, a Zsidókérdéskutató Intézet alapító igazgatója, 1944-ben a Harc címu antiszemita hetilap foszerkesztoje, Endre László személyes jó barátja. A világháború után évekig Romániában bujkált, rejtélyes körülmények között került az ÁVH fogságába, lehetséges, hogy egy anticionista koholt perben akarták hamis tanúként felhasználni. Halálra ítélték és kivégezték.

5 Endre László (Abony, 1895. január 1.-Budapest, 1946. március 29.) köztisztviselo, 1919-tol Gödöllon szolgabíró, 1923-tól ugyanott foszolgabíró. Tagja a különféle fajvédo, szélsojobboldali szervezeteknek, 1937 júniusában a Fajvédo Szocialista Párt alapító vezetoje, Szálasival "életszerzodést" kötött. 1938-1944 között Pest vármegye alispánja, 1944. április 8-tól a Sztójay-kormány belügyi államtitkára, a zsidók deportálásának egyik fo szervezoje. A világháború után a népbíróság halálra ítélte, kivégezték.

6 Kovács Alajos (Gyöngyöspüspöki, 1877. január 6.-Budapest, 1963. április 14.) statisztikus, demográfus, 1898-tól a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa, a választójogi reform statisztikai elokészítoje, tanácsadója, 1920-tól az MTA levelezo tagja. 1929-tol 1936-ig a KSH elnöke. Antiszemita statisztikai kiadványaiért a népbíróság 1947-ben két év börtönre ítélte.

7 Püski, Könyves sors, 30.

8 Püski, Hitel, 1989/2.

9 Bary József vizsgálóbíró emlékiratai (Sajtó alá rendezte: Bary Zoltán. Budapest, Egyetemi Nyomda, 1933. 51.)

10 Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Fol. Hung. 1847-I-Bary József letét 1933-54. sz. 177-181.

11 Püski Sándor nyilatkozata, Hitel, 1989/2.

12 Emlékirataiban nem taglalta, hogy ha o nem volt antiszemita, miért vállalta 1884-ben az Antiszemita Párt képviselojelöltségét a tiszalöki kerületben. Ahol egyébként a választáson csúfosan megbukott. Ezen a választáson a nyíregyházi kerületben az Antiszemita Párt jelöltje Szalay Károly kaposvári ügyvéd, a "nagy per" magánvádlója volt, de o sem került be a parlamentbe.

13 Márai 1944. április-májusi naplójegyzeteiben szó szerint így fogalmazott: "Az emberekkel nincs mit beszélni. Mint ahogy részeggel, vagy orültekkel nem lehet vitatkozni: a magyar középosztály megorült és berúgott a zsidókérdéstol. Az oroszok Korösmezonél, az angolok és amerikaiak Pest fölött, s ez a társadalom eszelosen és tajtékozva nem akar, nem tud másról beszélni, csak a zsidókról." (Márai Sándor: Napló, 1943-1944. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990. 156.)

14 Bary József vizsgálóbíró emlékiratai; 1933. 14.; 1944. 16.

15 Uo. 1933. 111.; 1944. 151.

16 Bary József vizsgálóbíró emlékiratai, 1933. 290.; 1944. 397.

17 Uo., 1933. 131.; 1944. 178.

18 Varga Sándor: Kiegészítés a legendához. A csalódott Püski Sándorról (Magyar Nemzet, 1996. március 7.) Püski még 2002-ben is azt állította, hogy kiadóját 1939-ben a népi írókért indította. (Magyar Nemzet, 2002. július 2.)

19 Püski, Könyves sors, 35. Valószínu, hogy Püski igazat írt emlékirataiban, amikor azt állítja, hogy "1944 oszéig nem akadt egy író sem, aki kifogásolta volna nálam a kiadását, sot pl. a megjelenése után felhívott telefonon Darvas József és közölte, hogy nagyon meglepte a most olvasott könyv tárgyilagossága... A Bary-könyvet az 1945-ös indexbizottság sem tette a könyv elso tárgyalásakor indexre, csak az utolsó könyvindexjegyzékbe sorolták be..." (Uo.) Mivel Püski zömmel csak az antiszemita népi írókkal állt személyes kapcsolatban, a tiltakozások elmaradása nem meglepo.

20 Bary József vizsgálóbíró emlékiratai, 1933. 16., 20.

21 Uo., 336-337.

22 Solymosi Eszter 1882. április 1-jén tunt el, és június 18-án, Tiszadadánál a "csonka füzesben" találták meg hulláját.

23 Bary József vizsgálóbíró emlékiratai, 1933. 173-174., 175.

24 Mikszáth Kálmán szerint Schwarcz Salamont bizonyos intelligencia, fifikus észjárás jellemezte, a tárgyaláson közbeszólásai természetesek és rokonszenvesek voltak. Buxbaum Hermannt, az egyik vádlottat egyenesen naiv zseninek nevezte Mikszáth, mert képes volt a börtönben magyarul megtanulni. (Mikszáth Kálmán Összes Muvei, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1972. 66. k., 175., 135.)

25 Bary József vizsgálóbíró emlékiratai, 1933. 61-62., 72.

26 Uo., 329.

27 Mikszáth Kálmán idézi, hogy egy ízben a bíróság elott azt mondta: "Fel kellene akasztani a saktereket". (MKÖM, 66. k. 128.)

28 Matolcsy Mátyás (Budapest, 1905. február 24.-?) földbirtokos, gépészmérnök, 1939-tol 1942-ig az Egyesült Nyilaskeresztes Front pártlapja, a Magyarság útja szerkesztoje, Nagykáta (Pest vármegye) nyilas képviseloje. 1942-ben Horthy István kormányzóhelyettes eskütételére a párttilalom ellenére elment, kilépett a nyilas pártból, 1943 tavaszán pedig belépett a Magyar Élet Pártjába, a kormánypártba. Már 1936-tól földreformot és a zsidókérdés megoldását követelte (sárga csillag stb.). 1946 tavaszán népbíróság elé állították, ahol a Kisgazdapárt egyik legtekintélyesebb vezetoje, Kovács Imre határozottan megvédte. 1946-ban a népbíróság 10 év kényszermunkára, a Népbíróságok Országos Tanácsa 10 év börtönre ítélte.

29 Baky László (Budapest, 1898. szeptember 13.-Budapest, 1946. március 29.) Csendor ornagy, szélsojobboldali politikus, 1939-tol nyilas képviselo, a Magyar Nemzetiszocialista Párt egyik vezetoje. 1941-ben, mivel még Szálasinál is elkötelezettebb híve volt a náci Németországnak, szakított a nyilasokkal. A Sztójay-kormány belügyi államtitkára 1944. március 24-tol, a zsidók deportálásának egyik fo szervezoje. A világháború után népbíróság elé állították, halálra ítélték, kivégezték.

30 Erdélyi József kiadójával, Püski Sándorral ellentétben sohasem próbálta tagadni, hogy hisz a vérvádban. Solymosi Eszter vére címu vérvádas versét a Harc címu antiszemita hetilap címlapján közölte 1944. augusztus 19-én.

31 Püski Sándor nyilatkozata, Hitel, 1989/2. sz. Újraközli: Püski, Könyves sors, 122.

32 Püski Sándor: Válasz Cserépfalvi Imrének (Magyar Hírlap, 1988. december 7.)

33 Uo.

34 Uo.

35 Varga Sándor: A magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem 1945-1957. (Budapest, Gondolat Kiadó, 1985. 58-61.)

36 Népszabadság, 1984. április 14.

37 Varga Sándor: Püski Sándor igazolásának története (Magyar Nemzet, 1989. február 15.)

38 Az 1988 novemberében kirobbant Püski-vitában ebben az egyetlenegy kérdésben volt Püskinek igaza. Cserépfalvi Imre valóban alaptalanul említette az 1945-ös igazolóbizottsági ügy kapcsán a Bary-emlékiratokat. (Cserépfalvi Imre: Egy könyvkiadó és Tiszaeszlár. Hozzászólás Püski Sándor interjújához. Magyar Hírlap, 1988. november 18.)

39 Varga Sándor: Püski Sándor igazolásának története (Magyar Nemzet, 1989. február 15.)

40 Standeisky Éva: Üldözött értelmiségiek a kora Kádár-korszakban. Zsigmond Gyula, Püski Sándor és társaik pere. (In. Évkönyv X., 2002, Budapest, 1956-os Intézet Kiadó, 169-190.)

41 Révész Béla: Bibó István kiszabadítására akciót szerveznek... (Magyar Nemzet, 1997. március 29.) Püski néhány pontosítását lásd: Magyar Nemzet, 1997. április 8. Püski egy év után, 1963 márciusában a régi politikai elítéltekkel együtt került szabadlábra, bár eredetileg koholt vádak alapján négy és fél év börtönre ítélték.

42 Berkes Tamás: Püski ürügyén. Egy üzengeto jó barátnak. (Élet és Irodalom, 1989. február 3.)

43 A szerkesztoség elnöke Csoóri Sándor volt, és Bíró Zoltán foszerkesztot mint szerkesztok többek között Csengey Dénes, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Lezsák Sándor segítették. Hitel, I. évfolyam, 1. sz. 1988. november 2. Lásd még: Szécsi Árpád: Az MDF megalakulása (História, 2002. 8. sz.)

44 Püski durván antiszemita, történelmi tévedésektol és hamis állításoktól hemzsego nyilatkozatát lásd: Új Demokrata, 1995/26.

45 [ifj. Grezsa Ferenc]: Apák és fiúk (Magyar Fórum, 1990. március 31.) Az SZDSZ-t "lezsidókommunistázó" írást röplap formájában az MDF az 1990-es tavaszi választások elott széles körben terjesztette.

46 Csoóri Sándor: Nappali hold (Hitel, 1990. szeptember 5-6.)

Karsai László

 

 
 
vissza>>